Pozsvai Dóra — tanácsadó szakpszichológus

Pszichológiai tanácsadás

Kedves Látogató, szeretettel köszöntöm a honlapomon!
Ha itt jár, vélhetően fontolgatja, hogy pszichológushoz fordul. A weblapon betekintést kaphat abba, hogy ki vagyok és hogyan segítem a támogatást keresőket.

Kívánom, hogy járjon sikerrel belső utazásában!

Barátságos pszichológiai magánrendelő Zuglóban (Budapest 14. kerület). Biztonságos környezet, ahol a pszichológus trauma, traumafeldolgozás és brainspotting alkalmazásával segít.

50 perc

fókuszált figyelem, elfogadás és együttérzés minden találkozásunkkor

Pozsvai Dóra krízistanácsadó szakpszichológus portréja

Bemutatkozás

Pozsvai Dóra

Pozsvai Dóra vagyok, krízistanácsadó szakpszichológus, autogén tréner, dszit terapeuta, képzésben lévő Brainspotting szakember (gyermekek és felnőttek részére).

Több, mint 20 éve dolgozom pszichológusként, gyermekekkel és felnőttekkel.
A várt, vagy hirtelen bekövetkező események, nehézséget okozó történések feldolgozásának megsegítésére szakosodtam.

Magam is sok évig jártam önismereti terápiába, amit aztán, egy-egy új módszer tanulásakor újra kezdtem és rövidebb, vagy szükség szerint, hosszabb ideig folytattam.
A módszerek elsajátítása és az önismeret mellett a szupervízióban való, szintén hosszú évek óta folyó részvételem biztosítja, hogy úgy tudjak segíteni másnak, ahogy az számára a legmegfelelőbb.

Célom, hogy segítsek kibogozni a jelenlegi elakadásokat, támogatást nyújtsak a krízishelyzetekben, és együtt dolgozzunk a harmonikusabb, tudatosabb életvezetés kialakításán. Bővebben a konkrét problémákról és terápiás fókuszokról a Miben tudok segíteni? oldalon olvashat.

Tanulmányok és képzések

  • Tanácsadó szakpszichológus

    Krízis szakirány

  • Okleveles pszichológus

  • Brainspotting (folyamatban)

    Traumafeldolgozó módszer

  • Autogén tréning

Összes végzettség megtekintése

Szakmai háttér

Végzettségeim, képzettségeim

Folyamatos szakmai fejlődésem biztosítja, hogy a hozzám fordulóknak egyénre szabott támogatást nyújthassak a tanácsadás során.

Tanácsadó szakpszichológus - krízis szakirány

Okleveles pszichológus

Brainspotting

Folyamatban

Traumafeldolgozó módszer gyermekek és felnőttek részére.

Autogén tréning

Resztoratív konfliktusmegoldás

Varázsjáték

Világjáték

Dinamikus szenzoros integrációs terápia

Tranzakcióanalízis

Rendszer-tábla képzés

Sajátterápia

Szupervízióban való részvétel

Területek

Miben tudok segíteni?

Tapasztalt krízistanácsadó szakpszichológusként az alábbi területeken tudok szakértő és empatikus támogatást nyújtani. A lista sosem tud teljes lenni, ezért ha nem találja a saját nehézségét, keressen bizalommal, és egyeztetünk a lehetőségekről.

Önbizalomhiány és szorongás

Önbizalomhiány, különböző szorongások és teljesítményszorongás leküzdése.

Életvezetési elakadások

Támogatás és közös útkeresés az életvezetésben fellépő elakadások során.

Traumafeldolgozás

Beazonosítható, vagy ismeretlen eredetű testi, vagy lelki tünetek feldolgozása, melyek bizonyos helyzetekben mutatkoznak meg, triggerek hatására.

Megváltozott helyzetek elfogadása

Iskola-, munkahely- vagy lakóhelyváltás, kapunyitási/kapuzárási pánik, családi állapot megváltozása, életkori változások és veszteségek, gyász feldolgozása.

Beilleszkedés és konfliktusok

Beilleszkedési és konfliktuskezelési nehézségek feltárása, kezelése.

Párkapcsolati nehézségek

Párkapcsolati problémák, kommunikációs nehézségek, visszatérő konfliktusok és elakadások kezelése.

Gyakori pszichológiai problémák: szorongás, trauma, önbizalomhiány, krízisek

Gyakori problémák és tünetek, melyekkel hozzám fordulnak:

Szorongás kezelése, pánikroham és depresszió tünetei
Traumatikus élmények, múltbéli sebek, félelmek (pl. emetofóbia)
Megmagyarázhatatlan testi panaszok (pszichoszomatikus tünetek)
Kiégés (burnout) elleni terápiák, munkahelyi stressz
Önismeret fejlesztése, alacsony önértékelés, megfelelési kényszer
Gyászfeldolgozás, veszteségek és életkori krízisek
Életvezetési tanácsadás, elakadások és döntési nehézségek
Párkapcsolati krízisek, ismétlődő konfliktusok

Konzultációs formák

Személyes és online pszichológiai tanácsadás

Válassza ki az Ön számára legmegfelelőbb formát. Ha a közös munka során váltani szeretne, van rá lehetőség.

50 perc

Egyéni pszichológiai tanácsadás, személyes jelenléttel

Felnőttek számára nyújtott egyéni konzultáció. Életvezetési nehézségek, szorongás, önértékelési problémák, stresszkezelés és önismereti kérdések feldolgozása.

50 perc

Online pszichológiai tanácsadás

Pszichológiai segítségnyújtás, ami van, akineknek nagyobb biztonságérzetet ad, mert az otthonában tartózkodhat. Ilyenkor videóhíváson keresztül kapcsolódunk.

Díjszabás

Árak

Egyéni pszichológiai tanácsadás

Személyes jelenléttel

19 000.- Ft

50 perc / alkalom

Online pszichológiai tanácsadás

Videóhíváson keresztül

19 000.- Ft

50 perc / alkalom

Lemondási és fizetési feltételek

A lefoglalt időponton való meg nem jelenés esetén a konzultáció teljes díja fizetendő.
A fizetés a helyszínen készpénzzel, online konzultáció esetén banki átutalással lehetséges.
Online találkozás esetén mindig a konzultáció előtt kérem átutalni az összeget.

Tudnivalók

Gyakori kérdések

Összegyűjtöttem a leggyakrabban felmerülő kérdéseket a pszichológiai tanácsadással, a traumafeldolgozással és a közös munkával kapcsolatban, hogy már az első találkozás előtt pontosabb képet kaphasson.

Hogyan zajlik az első találkozó?

Az első 1-3 találkozás az úgynevezett első interjú, amely a kölcsönös ismerkedésről és a probléma részletes feltérképezéséről szól. Tudom, hogy az első alkalom sokszor izgalommal jár, ezért kiemelt figyelmet fordítok arra, hogy biztonságos, elfogadó és ítélkezésmentes légkört teremtsek. Átbeszéljük a jelenlegi nehézségeket, a hozott problémát és a múltbeli fontos eseményeket. Közösen megvizsgáljuk, hogy megvan-e a sikeres együttműködéshez szükséges szimpátia és bizalom. Ezeken az első alkalmakon fogalmazzuk meg a célokat, és lefektetjük a közös munka kereteit (találkozók gyakorisága, várható időtartam, alkalmazott pszichológiai módszerek és a lemondás feltételei). Az Ön kérdései nagyon fontosak, nyugodtan tegye majd fel őket.

Online vagy személyes tanácsadást válasszak?

Mindkét forma 50 perces, fókuszált beszélgetést jelent, és a pszichológiai tanácsadás hatékonysága szempontjából egyaránt eredményesek. A személyes találkozó a budapesti (zuglói) rendelőben zajlik, amely egy nyugodt, semleges fizikai teret ad a közös munkához, távol a mindennapi környezet zajától. Az online pszichológiai tanácsadás videóhíváson keresztül történik, ami ideális, ha távolabb él, sokat utazik, vagy egyszerűen az otthona biztonságából, kényelmesebben szeretne kapcsolódni. Érdemes azt a formát választani, amelyben a leginkább el tud lazulni, és ami a legkönnyebben beilleszthető a jelenlegi élethelyzetébe. Ha időközben úgy érzi, a másik forma jobban megfelelne, a folyamat során rugalmasan van lehetőség a váltásra.

Milyen gyakran érdemes találkozni?

A pszichológiai tanácsadás során általában a heti rendszeresség a legideálisabb. Ez biztosítja a folyamatosságot és a megfelelő ritmust a belső munkához, de elegendő időt hagy a két alkalom közötti történések, felismerések feldolgozására is. A találkozások gyakoriságát mindig az Ön egyéni szükségleteihez, aktuális élethelyzetéhez és a kitűzött célokhoz igazítjuk, amit már az első interjúk során közösen egyeztetünk.

Mennyi ideig tart a tanácsadási folyamat?

A folyamat hossza teljesen egyénfüggő, és a hozott problémától, valamint a kitűzött céloktól is nagyban függ. Egy konkrét döntési nehézség vagy hirtelen jött krízishelyzet esetén akár néhány alkalom is elegendő lehet a továbblépéshez. Ezzel szemben a traumafeldolgozás, a személyiségfejlesztés vagy a tartós önismereti munka hónapokig, esetenként akár évekig is tarthat. Az első interjúk (első 1-3 alkalom) során közösen határozzuk meg a fókuszpontokat, és egyeztetünk a várható időtartamról, hogy a folyamat minden lépése kiszámítható és biztonságos legyen.

Kapcsolat

Elérhetőségeim

Megkereshet az alábbi számon, vagy kérhet időpontot közvetlenül a weboldalon keresztül.

Bejelentkezés telefonon

Időpontért, kérem, hívjon bizalommal az alábbi telefonszámon:

0670 4254289

Rendelő helyszíne

Cím: 1141 Budapest, Szilágysomlyó utca 37b, I. emelet 3. ajtó, kapucsengő 3.

Parkolás: A parkolás a rendelő körüli utcákban ingyenes, és általában könnyen található szabad hely.

Tömegközlekedés: A helyszín kényelmesen megközelíthető az Örs vezér tere és a Bosnyák tér felől is (pl. 82-es, 77-es trolival, vagy busszal).

Személyes bejelentkezésre a helyszínen nincs lehetőség. Kérem, a címre csak az előzetesen telefonon leegyeztetett időpontjára érkezzen.

Időpontfoglalás

Kezdjük el a közös munkát.

Kérem, töltse ki az alábbi űrlapot a kapcsolatfelvételhez.

A megkeresésekre 24 órán belül válaszolok a szabad időpontokkal és a további tudnivalókkal kapcsolatban.